Más rovarokhoz hasonlóan a hangyák testét borító kutikula felszínét egy főleg szénhidrogénekből (pl. normál alkánok, elágazó szénláncú alkánok, alkének) álló viaszos réteg vonja be, amelynek funkciója igen sokrétű: síkosan tartja a kutikula felszínét – ezáltal gátolva annak kopását –, védelmet…

Számos hangyafajra (az ismert fajok kb. 13%-ára) jellemző, hogy az egy adott kolóniához tartozó dolgozók méretükben és alakjukban jelentős mértékben különböznek egymástól (ld. pl. az alábbi képet)1,2. Ilyen ún. dolgozói polimorfizmust mutató fajok pl. a vándorhangyák (Eciton), busahangyák…

Számos fullánkos hártyásszárnyú, így pl. a hangyák, egyes karcsúméhek, valamint a redősszárnyú darazsak és a valódi méhek jelentős része folytat fejlett társas (euszociális) életmódot, amelynek egyik legfontosabb jellemzője, hogy a kolónián belül elkülönülnek a szaporodást végző ún. reproduktív…

A legtöbb hangyafajnál a kifejlett hímek rövid életűek, mindössze néhány napig élnek, és a fiatal termékeny nőstényekkel, azaz a „leendő” királynőkkel („szűzkirálynőkkel”) történő párzásuk után nem sokkal el is pusztulnak1. A hím hangyák ráadásul korlátozott hímivarsejt-mennyiséggel rendelkeznek – a…

A hártyásszárnyúak (Hymenoptera) közé tartozó, fejlett társas (euszociális) életmódot folytató hangyák (Formicidae) egyikei a legelképesztőbb állatoknak. Jelenleg több mint 14 ezer fajuk ismert1, bár a valós fajszámuk ennek a duplája vagy akár triplája is lehet2. Egyedszámuk hatalmas, a becslések…

Bármennyire is valószerűtlennek hangzik, a krokodilok közelebbi rokonságban állnak a madarakkal, mint a többi ma élő hüllővel. Mindkét csoport a hüllőszerűek (Sauropsida) Archosauria kládjába tartozik, és ezen belül – az archosauriák egyedüli ma élő képviselőiként – egymás testvércsoportját alkotják…

A vízi életmódról a szárazföldire való áttérés egymástól függetlenül több állatcsoportnál is végbement a földtörténet különböző szakaszaiban, bár csupán keveseknek sikerült teljesen függetlenedniük a különféle vizes és nedves élőhelyektől. Az egyik ilyen csoport a négylábú gerinceseké (Vertebrata:…

Bár az erszényeseknél (Marsupialia) a medence szeméremcsontjához (pubis) kapcsolódó, előrefelé (azaz a hasi régió felé) irányuló páros epipubis feltehetőleg szerepet játszik a nőstények erszényének (marsupium) támasztásában – innét az „erszénycsont” elnevezés –, minden jel arra mutat, hogy nem ez…

Az emlősök (Mammalia) egyik jellegzetessége, hogy a többi négylábú gerincestől (Tetrapoda) eltérően a középfülükben nem egy, hanem három hallócsont, a kalapács (malleus), az üllő (incus) és a kengyel (stapes) foglal helyet1. A legbelső hallócsont, a kengyel, a kétéltűek, hüllők és madarak egyetlen…

Míg korábban az összes nappali ragadozó madarat egy közös rendbe, a sólyomalakúak (Falconiformes) közé sorolták, a molekuláris filogenetikai vizsgálatoknak köszönhetően ma már tudjuk, hogy a sólyomfélék (Falconidae), azaz a sólymok, vércsék és karakarák valójában sokkal közelebbi rokonságban állnak…